2013. január 24., csütörtök

Részlet az Előszóból

A rendszerváltás óta évről-évre gyarapszik azon visszaemlékezések száma, amelyek a „második Mohácsként” aposztrofált, s a közbeszédben csak a 2. magyar hadsereg (helyesen: magyar királyi 2. honvéd hadsereg) tragédiájaként emlegetett 1943. januári eseményeket örökítik meg.
 Lassacskán hetven esztendeje annak, hogy a m. kir. 2. honvéd hadsereg megkezdte súlyos áldozatokkal járó visszavonulását a Don-kanyarból, de – annak ellenére, hogy ez az egyik leginkább feltárt fejezete a második világháborús magyar hadtörténetnek – egy-egy visszaemlékező, aki tagja volt eme szerencsétlen sorsú hadseregnek, írásában újabb adalékokkal
szolgálhat a téma iránt érdeklődőknek.
Jelen kötet, mely egy tartalékos tüzértiszt, Dr. Harsányi István tollából származik, nem a hagyományos értelemben vett visszaemlékezés. A szerző 1942 és 1943 folyamán vetette papírra életképeit, karcolatait, melyek egy része meg is jelent nyomtatásban. Érdekfeszítő olvasmánynak ígérkeznek feljegyzései, melyek 1943. január 16-ától leszereléséig tartalmaznak bejegyzéseket. (részlet Babucs Zoltán hadtörténész előszavából)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése