A napokban jelenik meg dr. Harsányi István doni naplója, a Galambok a tüzelőállásban. A könyv igencsak aktuális, hiszen január 12-én volt a Voronyezsi áttörés hetvenedik évfordulója. A doni katasztrófában, dr Harsányi István ezredéből, mindössze 120-an térhettek haza. A sárospataki tanár, pedagógus, pszichológus megőrizte a háború alatt íródott naplóját, majd idős korában begépelte, és könyvvé rendezte jegyzeteit. A kiadásra azonban akkor nem került sor. Most Bertók T. László történész, újságíró szerkesztette a könyvet, az előszót pedig Babucs Zoltán hadtörténész írta.
A szerző élete során rengeteg publikációt, könyvet írt, elsősorban pedagógiai, pszichológiai témában, és humán ember lévén a háborúban sem a napi történések foglalkoztatták. Meglátta a háború emberi momentumait, hangulatait és ezeket írta le egy-egy karcolatban. (Ezeknek egy része nem sokkal a háború után megjelent a sárospataki Határőr című lapban)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése